Pride (Christopher street Day) 

1969-ben fordulóponthoz érkezett a melegjogi mozgalom. A New York-i Stonewall-lázadás új utat mutatott, a rejtőzködést felváltotta a büszkeség és a bátor kiállás. Az utóbbi évtizedekben a centrum országaiban egyre több Pride demonstrációra kerül sor a nyári hónapokban.  

Ugyanakkor a világ nagy részén nem lehetséges a nyílt kiállás. A diktatúrák mindent üldöznek, így az LMBTQ-embereket is. Több országban halálbüntetés fenyegeti a meleg kapcsolatot folytatókat.  

A patriarchátus kezdete évezredekre nyúlik vissza, a (magán)tulajdonra és (áru)cserére épülő, kizsákmányoló rendszerek kialakulásáig. A korábbi – és a mai, nyomokban létező közösségi társadalmak – alapvetően nem a patriarchális férfiuralomra épültek, és a gender fogalma sokszínű volt. A jelenkori szexizmus és homofóbia a patriarchátus egyik eleme. 

A kapitalizmus átvette és magába építette a patriarchális rendszert. A korábbi kizsákmányoló rendszerekhez hasonlóan a nők alávetett helyzetűek maradtak a bérmunka rendszerében is. A nagyobb, intézményesült vallásokban jelen lévő homofóbia átkerült a kapitalista rendszerbe. A kapitalizmus individualista világa, a centrumokban kibontakozó polgári demokrácia azonban lehetővé teszi az egyéni korlátok lazulását, így a szexuális felszabadulást is. Az 1968-as világméretű forradalmi hullám egyik elemévé vált a melegmozgalom megerősödése, felszínre törése. Az LMBTQ egyre több helyen legalizálódott, a Pride pedig a centrumországokban egy színes, szabad népünnepéllyé változott. A nyugati világ nagyvárosaiban egy jó hangulatú, karneváli felvonulás. Az általános fasizálódás jeleként azonban az utóbbi években a náci mozgalmak helyenként, pl. Kelet-Németországban megpróbálják megzavarni a Pride-ot. 

A kelet-európai félperiférián más a helyzet, itt gyakoriak a fasiszta homofób megmozdulások. Bár Magyarországon már csak néhány tucatnyi fasiszta „tüntet” a Pride ellen, vannak országok, ahol a helyi fasiszta-klerikális csoportok nagyobb ellenállást mutatnak fel.  

Az Orbán-rezsim szexista és homofób állami politikája 2025-re eljutott a Pride betiltásáig. A tiltás ellenére két-háromszázezren vonultak az utcára, így a Pride a NER közelgő bukásának legegyértelműbb előjele volt. 

2026-ban újból a centrumhoz hasonló, szabad népünnepély volt a Budapest Pride. 

1969-ben a Christopher streeten lázadás zajlott, utcai harc, összecsapás a rendőrséggel. Ha a hatalom nem enged, akkor a Pride megmarad lázadásnak, mint Törökországban évről-évre. Ahogy gyengül az intézményes homofóbia, úgy válik szelídebbé a Pride is. Nem az adott ország és üzleti környezet korszelleméhez igazodó, meleg-barát pinkwashing cégek gyengítik a pride-ot, hanem pont fordítva, a legalitás erősödése bevonzza az üzleti szereplőket. A kapitalizmus rugalmas rendszer, képes a rendszerellenes mozgalmak megszelídítésére. Mindenből tud üzletet csinálni, de ez nem jelenti azt, hogy képes megsemmisíteni az eredeti üzenetet. Az LMBTQ lehet üzlet, de mindig megmarad a patriarchátus elutasításának.    

A Pride mindenhol a meleg felszabadulás szimbolikus eseménye és ünnepnapja, függetlenül a külsőségeitől. De vajon elérheti-e célját, lehetséges-e a kapitalizmuson belül a meleg jogegyenlőség? A jogalkotás szintjén néhány helyen közel jutottak ehhez. (A világ nagy részén természetesen már a gondolat felvetése is büntetendő!) De arról szó sincs, hogy a patriarchátus véglegesen meggyengült volna! 

A férfiuralom – aminek a homofóbia az egyik eleme – szerves része a kapitalizmusnak, annak a kizsákmányoló rendszernek, mely jelenleg a bolygó egész területét uralja. Az LMBTQ mozgalom és a Pride a patriarchátust rombolja. A patriarchátus elleni harc valójában a kapitalizmus ellen irányul, hiszen annak egyik ideológiai alapját támadja, még ha esetenként a résztvevők nincsenek is ennek tudatában.