Orbán-rezsim – a végjáték
Magyarország, 2026. március. A másfél évtized alatt kiépült autoriter rezsim megbuktathatónak tűnik, méghozzá a saját szabályai alapján. Orbánék számtalan aljasságot elkövettek már, a helyzetet látva ki tudja mire futja még az erejükből.
Orbán a kései kapitalizmus terméke. Az egy évezredes előzményekre visszanyúló, mintegy ötszáz éve rendszerré formálódó, és végül a modern korban, az utóbbi kétszáz évben az egész bolygót uralma alá hajtó tőke a folyamatos terjeszkedésre épül. A profitot folyton bővülő mértékben kell újratermelni, enélkül nincs kapitalizmus. Ez a bővülés az, aminek már nincsenek tartalékai. Emiatt próbálkozik a rendszer a régebben bevált válságkezelési módszereivel: fasizmus, háború, vagyis a rendszer számára fölösleges emberek és termékek szisztematikus és tömeges megsemmisítése.
A kizsákmányolás elviselésére sokféle módszert kifejlesztettek elnyomóink az évezredek során. A világ nagy részén az elsődleges módszer a nyers erőszak. A kapitalista gazdaság többnyire autoriter rendszerek védelme alatt működik, csupán a centrum régióiban próbál demokratikus maszkot magára húzni az uralkodó osztály. A kelet-európai félperiférián a polgári demokrácia mindig csak átmeneti jelenség volt. Tisza István, Horthy, Kádár után Orbánnal állt helyre a kapitalista világ megszokott rendje. De miért kéne nekünk elfogadnunk az elnyomás rendjét? Az emberiség története nemcsak az elnyomás története, hanem a kizsákmányolás elleni folyamatos harc története is.
Habár a világ azon az úton halad, amely Orbánt is kitermelte magából, és a kapitalista logika zsarnokok tucatjait juttatta hatalomra az utóbbi évtizedekben, most a magyarországi rezsim mégis megroppanni látszik. A rendszer szigorú hatalmi piramis, mely összeomlik, ha a központi figura kiesik belőle. Egy választási vereségtől szét fog esni a Fidesz.
Az Orbán-rezsim alapvető bázisa a feltétel nélküli lojalitásért, és a rendszer által megkövetelt aljasságokért cserébe bőségesen megfizetett sokszázezres tömeg: a különféle állami intézmények vezetői, a polgármesterek, rokonaik, szomszédaik, sporttársaik, az állami-önkormányzati megrendelésekből részesülő tőkés-csoportok. Mellettük állnak a pénz és hatalom által biztosított tekintélynek behódolók, a gátlástalan, sok elemében fasiszta állami propaganda által befolyásolt tömegek, melyek a közvetlen választási beavatkozásokkal együtt 2010 óta biztosították a választási sikert. No meg a 2008-as gazdasági válság utáni viszonylagos fellendülés, amit egyébként folyamatos megszorításokkal tartottak fenn. A rendszer működéséhez szükséges a hatalom köreihez tartozókat kifizetni. Minden fideszes jelentősen meggazdagodott, amióta hatalomra került.
A pénzen lehet hatalmat venni, a hatalomból pedig lehet pénzt csinálni. Egy határig – és Orbánék nem ismernek határokat. Uralmuk kezdetén százmilliós üzleteket kötöttek az állammal, majd milliárdosokat, ma már százmilliárdoknál tartanak. Mindez úgy volt lehetséges, hogy fokozatosan elfoglaltak minden intézményt, felszámolták a polgári demokráciát, nyomás alatt tartják és ledarálják a sajtót, egyszóval diktatúrát építenek. (Teljesen logikus lépés volt betiltaniuk az antifasizmust.) Az utóbbi években azonban egyre csökken a vagyon, nincs pénz sem a rezsim emberire, sem egyes választói rétegeknek osztogatott alamizsnára.
A politikai színtér is átrendeződött. Az eddig szigorú ellenőrzés alatt tartott ellenzék helyett a változást váró sokmilliós tömeg megtalálta a Messiást, akibe mindenki belevetítheti a vágyait. Ha mást nem legalább annyit, hogy Orbán még a saját maga által kialakított rendszerben is elzavarható. Ennél jelen pillanatban nem is kell több – a már jól ismert aljas rezsim várható bukása mindenképpen örömre ad okot.
A hivatalos politikától nem várunk semmit. Nem érdekelnek minket a pártok programjai. Az állam mindig az uralkodó osztály védelmezője, nekünk, kizsákmányoltaknak mindig az ellenségünk. De ez nem azt jelenti, hogy mindegy melyik rablóbanda van hatalmon. Az orbáni fasizálódás minőségi különbséget jelent a korábbiakhoz – és remélhetőleg az után következőkhöz – képest. Mindig harcolni fogunk a kizsákmányolás és az elnyomás ellen, és az elnyomás fokozódása ellen kiemelten. Nem a demokráciát akarjuk Orbántól visszaszerezni, hanem egyszerűen csak védekezünk az életminőségünk elleni orbáni burzsoá offenzíva ellen.
Ismerjük az Orbán-csoport pénz- és hataloméhségét, gátlástalanságát, morális romlottságát, de valószínűleg tudnak még meglepetést okozni. A Pride 2025-ös sikertelen betiltása megmutatta, hogy nyílt erőszakra nem képesek. Így marad a propaganda, a hatalmi trükkök, választási csalások, de nincs új témájuk. Brüsszel, Ukrajna, ezt ismételgetik, egyre fenyegetőbb hangnemben.
Orbán egy aljas és gátlástalan gazember, egy aljas és gátlástalan rendszer, a kapitalizmus terméke. Ezen a vidéken ő a tőke érdekeinek legeredményesebb védelmezője, és a tőke szempontjából még nem járt le az ideje. De a mi érdekünk nem azonos a tőke érdekeivel – Orbán takarodj!