Anarchizmus – elmélet és gyakorlat
Az anarchizmus ideológia-ellenes és politika-ellenes – ideológia és politikai-társadalmi mozgalom. Az anarchizmus a modern kor, a kapitalizmus terméke, ugyanakkor az emberiség sok évezredes szabadságküzdelmének örököse. A kapitalizmus előtti kizsákmányoló rendszerek elleni harc rengeteg anarchista jellegzetességet hordozott. Az anarchizmus nem pusztán a kapitalizmust akarja meghaladni, hanem egyben minden kizsákmányoló társadalmi hierarchiát fel akar számolni.
Kialakulása
Az anarchizmus a 18. század végétől kezdődően, a 19. század első felében formálódott önálló irányzattá. Kialakulását a franciaországi forradalom, az 1789-től közel egy évtizeden át folyó forradalmi küzdelem inspirálta. A forradalom két nagy történelmi felismerést hozott magával. Az egyik az, hogy a világot, a fennálló viszonyokat meg lehet változtatni. A másik pedig az, hogy ezt a változtatást a nép, mi magunk képesek vagyunk véghezvinni. Porba hullott a magát isteni eredetűnek tételező hatalom és a király feje, megszűntek a születési előjogok, mindenkinek volt beleszólása azokba a dolgokba, melyek az ő életét érintették.
Az anarchizmus antikapitalista mozgalom, célja a kapitalista árutermelői rendszer meghaladása. A kapitalizmustól való megszabadulás több politikai irányzatnak is a célja, úgyhogy az a helyes, ha az anarchizmust a rendszer elleni általános harc keretében értelmezzük. EGY antikapitalista mozgalom van – a rendszer kialakulásától kezdődően a tőke uralmának végleges megszűnéséig -, és ezen a mozgalmon belül vannak irányzatok. Az antikapitalista mozgalom egyik irányzata az anarchizmus.
Gondolati rendszere
Az anarchizmus központi eleme a hatalom elvetése. Az emberi társadalom számára nem szükségszerű az alá-fölé rendeltség. A hatalom legnyilvánvalóbb megjelenési formája az állam. Az anarchizmus államellenességet jelent.
Az embert tönkreteszi a hatalom, a tekintélyelv, melynek intézményei az állam, az egyház, a hadsereg, az iskola, a munkahely, a család. Az anarchizmus az elnyomással a szabadságot állítja szembe. Az uralom ellentéte a szabad, autonóm egyén. A jelenlegi életharc helyett szervezőelvként az együttműködésre és a kölcsönös segítségre van szükség. Az egyén és közösség harmonikus viszonya csak a szabad egyének szabad közösségében lehetséges. Az egyén csak közösségben tud kiteljesedni, de valódi közösséget csak szabad egyének képesek alkotni. A rend elnyomást, kizsákmányolást, uralmat jelent. Az anarchizmus tagadja a rendet. Az uralkodó osztály szempontjából nézve az anarchizmus rendetlenséget jelent. Az anarchizmus az intézményesített uralommal a szabadság rendjét állítja szembe. Az állam piramis alakú társadalmi építmény – az egyiptomi parasztok jobban tették volna, ha piramisépítés helyett a krokodilok elé vetik a fáraót.
Története
Az anarchista mozgalom – vagyis a kizsákmányolt osztályok forradalmi gyakorlata – szolgál alapul az anarchista teoretikusok számára. William Godwin egyfajta úttörőként fogalmazott meg anarchista gondolatokat, majd a 19. század második felében a mozgalom markáns arculatot öltött, ami az olyan szerzők műveiben is megmutatkozik, mint Proudhon, Bakunyin, Kropotkin. Bakunyin munkásságának egyik része volt a Nemzetközi Munkásszövetségben – I. Internacionálé – betöltött szerepe. A szövetségben komoly ideológiai harcokat vívtak a különféle irányzatok, melyek végül az anarchisták kizárásához vezettek. Innen ered a Marx nevével fémjelzett kommunizmus és az anarchizmus közötti állítólagos mély ellentét. A vallóságban Marx és Bakunyin nézetei egyáltalán nem álltak annyira távol egymástól, mint az a köztudatban jelen van. Sokkal több volt bennük a közös, mint ami különbözött. Erről többek között Szabó Ervin írt részletesen több helyen is. Az antikapitalista mozgalom két fő irányzata a kommunizmus és az anarchizmus. Természetesen ezen kívül sok mozgalom nevezi magát antikapitalistának – a sokszínű szociáldemokrata mozgalom, és annak bolsevik leágazása például -, de a gyakorlati működésük során ezek az irányzatok mindig szakításban vannak a forradalmi, következetes irányzatokkal. Így a már szociáldemokrata többségű II. Internacionálé is folyamatosan zárta ki az anarchista csoportokat. A 19/20. század fordulóját az individualista anarchisták merényletei, és az anarchoszindikalizmus fellendülése jellemezte. A szindikalizmus a munkahelyi, iparági, szakmai szervezetek alakítására helyezte a hangsúlyt, és koncepciója szerint a munka frontján lehet megdönteni az uralkodó osztály hatalmát, általános sztrájk alkalmazásával.
Az első világháborúnak véget vető világforradalomban nagyszámú anarchista forradalmárt találunk. A legfontosabb forradalmi központokban alulról szerveződő, hierarchia-ellenes forradalmi tömegek irányították a harcokat, a gyár- és földfoglalásokat, a forradalmi kommunákat. Mahno, Flores Magon, Zapata a forradalmi parasztmozgalmak szimbólumaivá váltak.
A forradalmat leverték, vagy nyílt ellenforradalmi terrorral, vagy a radikális szociáldemokrata bolsevizmus segítségével. A létrejövő Szovjetunió nem jelentett alternatívát a kapitalizmushoz képest. A később kialakított „szocialista” államok esetében vitatott, hogy teljes mértékben kapitalisták voltak-e, hiszen a tőke bővülő újratermelése, az állandó profitkényszer ezekben az országokban másodlagos szempont volt. Az anarchizmus nézőpontjából viszont ezek ugyanúgy kapitalista államok voltak, mint a centrumországok polgári demokráciái, vagy a perifériák katonai, esetenként félfeudális diktatúrái. Az álamkapitalista/államszocialista országokban voltak osztályok és volt osztályharc, volt árutermelés, volt állam és jelen volt minden elnyomó intézmény, a hadseregtől a börtönökön át az iskolákig. A kizsákmányoltak ugyanúgy ki voltak zárva a termelőeszközökkel való rendelkezésből, mint mindenhol máshol.
Az anarchista forradalmiság nagy korszaka volt a spanyolországi forradalom 1936-39 között, ahol nemcsak a militarista-fasiszta diktatúra, de a sztálinista elnyomás is sújtotta az önszerveződő közösségeket.
1968 egy újabb világméretű forradalmi fellendülés szimbolikus éve. Tüntetések, egyetem- és gyárfoglalások, lakó- és földközösségek, kulturális és életmódforradalmak zajlottak világszerte, ezer szállal kapcsolódva az anarchista mozgalomhoz és szellemiséghez. ’68 nem múlt el nyomtalanul, gazdag forradalmi tapasztalatokat és anarchista infrastruktúrát – foglalt házak, könyvesboltok, kollektív műhelyek, világméretű szerveződési hálózatok – hagyott örökül.
A 21. század beköszöntét újabb anarchista ihletettségű, alulról szerveződő mozgalmak fémjelzik: „antiglobalizáció”, Occupy, Black Block.
Az anarchista mozgalom magyar nyelvterületen is jelen volt minden korban. A 19. század kibontakozó munkásmozgalmában, a századforduló agrárszocialista mozgalmaiban, értelmiségi körökben, szabad szellemű művészcsoportokban. Az államkapitalista diktatúra felbomlásával újból megjelentek, és azóta is jelen vannak a szervezett anarchista csoportok, anarchista újságok, tüntetések, közösségi helyek.
Irányzatai
Az anarchizmus célja adott: anarchia. De vajon hogy jutunk el oda, merre visz az út? Különféle válaszok születtek, attól függően, ki hol látja a probléma gyökerét. A legfőbb különbség az egyén és a közösség szerepe alapján alakult ki. Az anarchizmus alapvetően kollektivista vagy individualista. (Harmadik irányzatnak szokták a vallási, spirituális irányzatokat is említeni, de az igazából mellékszál.)
Az individualizmus a szabad egyén szemszögéből értékeli az elnyomás, az uralom aktusát. Ideális esetben a felszabadult egyén önállóan irányítja saját életét, kiszabadul a társadalmi kötöttségekből. A változás útja: a szabad egyének szabad társadalmat formálnak. Ha szabadságra vágysz, kezdj el szabadon élni!
Kérdés, a lázadó attitűd mennyire lehet eredményes? A történelem során sok egyénileg cselekvő anarchista volt, de úgy tűnik, ennek ritkán van valós történelmi hatása.
A közösségi, kollektivista anarchizmus, az ebből kibontakozó harcoló közösség tömegmozgalma viszont a történelmi tapasztalatok alapján képes lerombolni az állam uralmát. A kollektivista irányzatok közül az anarchoszindikalizmus a gazdasági harcra teszi a hangsúlyt, az osztályharcos forradalmi mozgalmak pedig az általános népfelkelést kívánják elősegíteni.
Az állam a tulajdon és a csere védelmében jött létre. Az állam megszüntetéséhez tehát a tulajdont kell megszüntetni, a tulajdonosi osztály hatalmának megdöntése által. Erre csak a tulajdonnélküli, kizsákmányolt osztály képes.
A társadalmi béke megbomlásának időszakában a kollektivista irányzatok váltak tömegmozgalommá és történelemformáló erővé. Értelemszerűen a közösségi anarchizmus nagyságrendekkel több embert ért el, mint az individualista irányzatok.
Gyakorlata
Az anarchista mozgalom sokféle módszert alkalmazva küzd az elnyomás ellen.
A szerveződés többféle szintű. Kisebb csoportok, csoportközi akcióegységek, országos és nemzetközi föderációk alakulnak meg, át, oszlanak fel. Gyakori a projekt csoport: lapszerkesztés. könyvkiadás, közösségi hely működtetése. Nagyon sok anarchista szellemiségű tematikus csoport van: anarcho-feminista, vegán, meleg, antifasiszta, punk, stb. És nagyon sok anarchista vesz részt más, nem kifejezetten anarchista tematikus csoportokban.
Világszerte gyakoriak az anarchista találkozók, könyvvásárok.
Ugyanakkor a szerveződés nem erőssége az anarchizmusnak, de ennek egyszerű oka van: forradalmi tömegszervezet csak forradalmi időkben lehetséges. A társadalmi béke megrendülése, a tömeges elégedetlenség kora hozza el a szélesebb tömegek érdeklődését az anarchizmus iránt.
Az erőszak megítélése változatos. Az biztos, hogy „a burzsoázia nem fog mosolyogva nyugdíjba vonulni”, a kapitalizmus nem fog magától megdőlni: meg kell dönteni. Az ellenünk irányuló állami erőszak folyamatos – a forradalmi erőszak nem más, mint önvédelem. A pacifizmus – bár vannak jócskán pacifista anarchisták is – a történelem során nem igazán bizonyult hatékonynak. Ha megdobnak kővel, dobd vissza! Ugyanakkor az egyéni terrorakciók hatékonysága is erősen megkérdőjelezhető – az utóbbi évtizedek legismertebb terrorista csoportjai nem anarchisták voltak. Természetesen jócskán van példa a széles társadalmi támogatást élvező, kisebb csoportok által elkövetett erőszakos direkt akciókra is.
A provokáció régi anarchista módszer. Nem annyira a hatalmat akarják provokálni, hiszen elég durva az minden provokáció nélkül is, hanem az egyéb politikai szereplőket, hogy mutassák meg a valódi arcukat. Egy szakszervezeti aláírással ellátott sztrájkfelhívás felrázhatja a passzív embereket, ötletet adhat, ugyanakkor arra is rákényszeríti a szakszervezetet, hogy – amennyiben elhatárolódik – megmutassa valódi szándékát, a visszafogást, az elégedetlenség leszerelését.
A folyamatos agitáció, a propaganda minden anarchista szerveződés központi eleme. Nem csak azért, mert sok anarchista idealista megfontolásból bízik az eszmék erejében, a felvilágosításban. Valójában a lét határozza meg a tudatot. A lázadás többnyire nem intellektuális felismerések alapján zajlik, hanem a saját létünk elviselhetetlensége kényszerít minket cselekvésre. De az anarchisták azért írnak, azért beszélnek annyit, mert egyszerűen van mondanivalójuk a világról, és mert felismeréseiket, a mozgalom harcaiból leszűrt tanulságokat minél több sorstársukkal, minél több kizsákmányolttal meg akarják osztani.
Az anarchista tevékenység nagy része közösségépítés. Az anarchisták túlnyomó többsége keresi az elvtársait, igyekszik velük minél szélesebbkörűen együtt dolgozni a világ megváltoztatásáért. Az anarchista közöségek sok esetben túllépnek a politikai csoport kategóriáin. A múlt századforduló anarchista közösségei, a gödöllői művésztelep alkotói, az ukrajnai, mexikói, spanyolországi földműves kommunák a 20. század első felében, a hippi kommunák, a foglalt házak közösségei anarchista szigeteket építettek. Igyekeztek megélni az anarchiát. Az anarchista helyek és csoportok a gyakorlatban bizonyítják az uralom- és hierarchia-mentes közösségek létezésének lehetőségét.
Az anarchiát senki sem fogja helyetted megcsinálni. Rád ugyanúgy szükség van a világméretű szabad emberi közösség létrehozására, mint mindenki másra.
Leave a Reply